 |
Mi történik a mediálás során? |
 |
 |
- A felek mindenekelőtt kinyilvánítják, hogy konfliktusukat vagy jogvitájukat egyezség útján kívánják megoldani.
- A felek megállapodnak a mediátor személyében.
- A mediátor javaslata alapján a felek kinyilvánítják, hogy egyetértenek a mediálás játékszabályaiban és aláírják a mediálásra vonatkozó megállapodást.
- A mediátor meghallgatja mindkét fél értékelését a jogvita lényegéről, szükség esetén további információkat szerez be.
- Egy mindenki számára kedvező időpontban a felek a mediátor irányításával tárgyalást tartanak. A tárgyalás helyszíne a mediátor által megállapított iroda, és sohasem a jogvitában érintett felek egyikének irodája.
- Az első tárgyaláson a mediátor tájékoztatja az ügyfeleket (és amennyiben jelen vannak, az ügyvédeiket) a mediálás során követendő szabályokról.
- Mindkét fél módot kap arra, hogy a másik fél és a mediátor jelenlétében kifejtse véleményét az ügyről.
- A felek előadása kiterjed az ügy jogi megítélésére is, de nem csak arra. Mindketten a jogi szaknyelvet lehetőleg mellőzve saját szavaikkal is kifejtik a vitával kapcsolatos személyes viszonyukat.
- A mediátor a tárgyalást a későbbiek során úgy irányítja, hogy a felek a múltba való visszatekintés helyett inkább a lehetséges megoldási módozatokat körvonalazzák.
- A tárgyalás időről-időre megszakadhat és a mediátor a felekkel külön-külön is folytathat tárgyalást; ezt ismét együttes tárgyalás követi.
- A mediátor hozzásegíti a feleket ahhoz, hogy a lehetséges megoldási módozatok folyamatosan szűkítsék annak érdekében, hogy megtalálják és megfogalmazzák a kölcsönösen elfogadható kompromisszumos megoldást.
- A kompromisszum körvonalazódása esetén a mediátor tisztázó kérdéseket intéz a felekhez annak érdekében., hogy a kompromisszum ne tévedésen alapuljon, hanem a felek valódi akaratát tükrözze és valódi érdeküket fejezze ki.
- Az összes részletkérdés tisztázását követően a felek ügyvédjeik közreműködésével (vagy anélkül) megszövegezik és aláírják az egyezségi megállapodást.
|
 |
|